Ez az egész történet Biankával 3 éve kezdődött! Egy közös ismerősünk hozott össze minket, divatbemutatómra kerestem modellt, és így ajánlotta nekem Biust. Azóta folyamatosan együtt dolgozunk mindenféle bemutatókon, fotózásokon, sőt még fogadott Keresztlányom is lett!! Ápolgattam a kis lelkét mindennel kapcsolatban és szinte az "orrom" előtt zajlott minden Csabival megismerkedésük.
Teltek az évek és eljutottunk odáig, hogy Csabi megkérte Bianka kezét és számára egyértelműen hozzám fordult, hogy készítsem el álmai menyasszonyi ruháját!
Együtt indultunk anyagot venni, csipkét választani, virágot vadászni a ruhára. Aztán nagyon hamar eltelt az idő és eljött a "Nagy Nap" 2011. július 23.
Korán reggel elkezdődött a készülődés, fodrász, sminkes, majd felvettük a ruhát. Közben folyamatosan drukkoltunk, hogy álljon el az eső és olyan jól sikerült, hogy el is állt az eső. Nagyon nagy szerencsénk volt!! Eljött az idő és fényképezőgépek kattogása közepette elkezdődött a lánykérés és indulhatott a násznép !!
Íme pár fotó az egész napi sürgésről és forgásról:
Az utunk a polgármesteri hivatalba vezetett, majd sétáltunk tovább a templomba, ahol már elég nagy tömeg gyűlt össze. Sok sok kíváncsi ember várta Biankát és Csabit, hogy megcsodálhassák milyen szép pár. Égiek mellénk álltak a templomhoz érve kisütött a nap!! Gyönyörű szertartás után a Feleség eldobta csokrát sok fiatal lány közé :
Templomtól kocsiba ülve irány a Csali csárda, ahol csodálatosan berendezett helység várt Minket.
Az esküvői autó saját kocsijuk volt, melyen ez a névre szóló tábla található. A pár kocsiját a Férj keze munkáját dicséri, hiszen két kezével újította fel és variálta át az autót!
Menyasszonyi csokor a jelképes pillangókkal.
Nagyon finom volt a torta , trüffeles, túrós, mandulás és még egy fekete erdő torta volt mind ez a Szamos marcipántól
Névre szóló ültető kártyánk:)
A násznáépp nagyon ropta a táncot és a vőfély előtt le a kalappal!! Nagyon tudom ajánlani szuper jó volt!!
Sok boldogságot az ifjú párnak és jó pihenést Horvátországban !!
Millió puszi Nektek !!!